Miért iszonyatosan káros a saját lakás eszménye?

„Minden elemzés és fejtegetés felszínes marad azonban, amíg nem érinti a lényeget. A lényeg pedig az Orbán-kormány lakáspolitikája. Pontosabban annak ideológiai-világnézeti magva, ami megmagyarázza a kormány intézkedéseit, beleértve az első Orbán-kormány hitelkamat-támogatási rendszerét, a második kormányzás jelzáloghiteles-devizaadós mentő politikáját és a jelen intézkedéseit (CSOK).

A világnézeti alap pedig nem más, mint az a huszonegyedik század elején már polgári oldalról is megkérdőjelezhető tétel, miszerint a felső és középosztálybeliség, a polgári lét mint olyan, alapvető ismérve a saját lakóingatlan tulajdonlása.

A 2000-ben elhangzó orbáni jelmondat »három szoba, három gyerek, négy kerék« szobái saját tulajdonú lakás szobái, nem pedig albérleti szobák. A XIX. század végi, XX. század eleji polgári lakás-magántulajdon eszménye olyan mélyen gyökeredzik a konzervatív párt világképében, hogy esély sincs annak belső revíziójára.

Tény, hogy a lakástulajdon idealizált konzervatív eszménye bizonyos történelmi körülmények miatt egyáltalán nem idegen a magyarországi népesség túlnyomó részétől. A kommunista rezsim 1947 után a lakóingatlanokat is kollektivizálta, gyakran teljesen kisemmizve, elűzve a korábbi tulajdonosokat. A Rákosi-korszak tulajdon-nélkülisége után a Kádár-rendszerben családi ház, a saját tulajdonú lakás már a boldogulás, az előrejutás szimbóluma lehetett, irigyelt kiváltság.

A háztájiból relatíve meggazdagodott parasztok falusi kockaházai, a tanácstól megszerzett örökbérletek, az új építésű társasházak magántulajdonban lévő lakásainak diadalmenete után természetes volt, hogy az első, másképpen konzervatív szabadon választott kormány privatizálta gyakorlatilag a teljes állami lakásszektort. Beteljesítve szinte minden magyar álmát az általa lakott lakás tulajdonlásáról. Olyan felszabadító érzés lehetett ez a kilencvenes évek elején, mint a földosztás ’45-ben.

Igen ám, de azóta eltelt negyed század, és azóta is ennek az eszménynek a fogságában leledzik a mindenkori kormányok lakáspolitikája, különösen a konzervatív erőké. Mindez  lehet, hogy örömmámort hozott anno, de fennmaradása torz lakásviszonyokat, növekvő egyenlőtlenségeket és szegénységi kockázatokat eredményez ma. Nem mellékesen pedig a gazdasági fejlődésnek, növekedésnek is kerékkötője, egyben pazarló felhasználása az erőforrásoknak.”